Az elmúlt napok esemény(telenség)ei

Elég rég nem jelentkeztem már, ennek különböző okai vannak. Egyrészt a mozgalmas hétvége után három eseményszegény hétköznap következett, másrészt a legutóbbi szállodánkban nem igazán lehetett netezni, mert sok oldal blokkolva volt. Így tíz euróért inkább nem próbáltam ki.
Hétfőn délelőtt elmentünk egy beszállítónk shanghai-i irodájába. Elég kiábrándító volt, hogy sem prezentációjuk nem volt, sem pedig megfelelő angol kiejtésük, hogy legalább értsük, amiről mesélni próbálnak, ha már egyszer olvasni nem tudjuk. Fárasztó volt és szinte érthetetlen. Egy-két kínainak olyan borzalmas kiejtése van, hogy néha elgondolkodom, egyáltalán angolul beszélnek-e. Még aznap délután elmentünk a cégünk shanghai-i értékesítő irodájába. Azon túl, hogy nagy szeretettel és 22 fokos tárgyalóval vártak minket, még egy vacsorára is meghívtak, habár nem sokkal előtte ebédeltünk. Na, itt ismét előkerültek az általam nagyon nem hiányolt nyavalyák. Pl. pacal, sertésnyelv, tofu, szinte nyers libahús, a kocsonyaleves és egyebek. Miután tényleg nem voltam éhes, nagyon nem rázott meg, hogy alig ettem. (Vendéglátónk viszont elmesélte, hogy két éve 3 napot töltött nálunk Magyarországon, 5 kilót szedett fel ez alatt az idő alatt, és két évébe telt ledolgozni.)
De imádom a gombát és elmondásuk szerint Kínában 2-300 féle gomba létezik. Tényleg nem emlékszem, hogy kétszer ettem volna ugyanazt a fajtát. Eszik elő- és főételnek, magában, rendkívül finoman elkészítve. Addig eljutottam ittlétem során, hogy már felismerem a mentőöveket. Szeretem a többi zöldségeiket is, a bébibambuszt, spárgát, spenótot, tengeri zöld akármiket, babot, magvakat, káposztát, uborkát, hagymaféléket, szóval a zöldségekkel is jól lehet lakni. Desszert nincs (meg nagy fenekük sem), az étkezést minden alkalommal az étterem ajándékával, gyümölccsel zárják. Dinnyefélék, cukor- és görögdinnye, meg trópusi gyümölcsök, (szerintem génkezelt) szőlő. Ja, és ők a bébiparadicsomot is gyümölcsként tartják számon. Egyszer fordult elő, hogy hozták a gyümölcsöt, és én (joggal) azt hittem, itt a vége, de eztán jött még vagy 5 fogás, rögtön a dinnyére az a bizarr leves, amivel én még mindig nem tudtam megbarátkozni.
Azt még el akartam mesélni, hogy van egy bűzös tofu nevezetű kajájuk. Na, azzal ki lehetne kergetni a világból. Még nem vittek olyan étterembe, ahol azt lehet kapni, mert állítólag az egész étteremben terjeng a szaga. De egyik alkalommal sétáltunk Shanghai utcáin, épp túl egy frissen facsart mangódzsúzon (isteniek ezek a gyümölcslevek!), amikor bekeveredtünk egy olyan büdös utcára, hogy azt hittem meghalok. A fincsi mangó (bocs, de) kétszer jött fel, alig bírtam visszazavarni. Befogtam orrom, szám, minden elképzelhető módon próbáltam védeni magam, de esküszöm, én még ilyen bűzt életemben nem éreztem. Nem is tudtam, honnan származott, mígnem egyik este Irena megkérdezte, emlékszünk-e arra a büdösre az utcán. Na, ott főzték ezt a kínaiak által nagyon kedvelt bűzös tofut. Azt mondták, egyszer meg kell kóstolni. Egyszerűen fogjam be az orrom, és egyem. Azt hiszem enélkül az élmény nélkül megyek haza.
Tegnap szintén nem volt sok izgalom, egy halálunalmas vásáron voltunk, alig vártam, hogy eljöjjünk. Délben aztán hatalmasat ettünk egy Pizza Hut-ban, hongkongi kollégánk csak nézett, hogy hová fér ennyi… Aztán csavarogtunk egy 10 emeletes plázában, nézegettem az árakat, nem találtam alacsonyabbnak őket az otthoniaknál, sőt. Délután aludtam egy órácskát, majd hatkor útra keltünk ismét a felhőkarcolókhoz. De most a legmagasabb épületet céloztuk meg, annak is a 100. emeletét. Hát, nem tudom valaha láttam-e életemben ilyen szépet. Mire odaértünk hét körül járhatott, és minden esti fényben úszott.

Nagyon elégedetten jöttünk haza, főleg hogy zárásként még útba ejtettünk egy KFC-t és ugyan nem voltunk éhesek, ismét sikerült jól belakni. Szóval egy igazi amerikai napot tartottunk. Ennek aztán meg is lett az eredménye, szinte mindenkit rémálmok, és álmatlanság gyötört. A fene a bambuszrügyhöz szokott gyomrunkat! :)
Ma nagyon rossz napom volt. Hamar haza is kellett este telefonálnom, hogy jobban érezzem magam. Reggel kilenckor elhagytuk a shanghai-i szállodát és este kilenckor meg is sikerült érkezni a chengdu-i hotelba. Mindezt úgy, hogy maga a repülőút nem több két órásnál. Viszont előző éjszaka hatalmas vihar tombolt Chengduban, így országosan az összes járat késett, a miénk összesen négy órát. Ami ma jó volt, hogy életemben először száguldhattam az úgy nevezett Transrapidon, a gyorsvasúton. Igazi élmény, mondhatom, a legmagasabb sebessége 431 km/óra volt.
De ettől a naptól mindenki elfáradt, így egy gyors, ’little bit’ szpájszi szecsuáni vacsora után visszavonulunk. Most már én sem látom a billentyűket sem, csak megszokásból klimpírozok.