Tegnap (szeptember 18., csütörtök)

Nem mindig tudok netezni, így word-ben leírom a nap törénéseit, és amikor tudom, felteszem a blogra. Ez történt tegnap:

A mai nap is eltelt. Reggel nem volt étvágyam a tegnapi buli és a Margariták után.
Egy beszállítónk jött értünk kilencre a hotelhoz. A cég, amit megnéztünk, lenyűgözött. Hatalmas különbségek vannak Kínában, a nyomor és a luxus egymás mellett van. Ez egy álomszép cég volt, ha lehet ilyet mondani, hatalmas tisztaság, rend, fegyelem, sok pénz, rengeteg modern berendezés. Egy nagyon szimpatikus, rendkívül művelt, nyitott (jóképű!) hongkongi vezetett minket végig a gyáron, majd vitt minket ebédelni. Talán egyszer felhagyok az itteni kaják elemzésével, de amíg minden történés közül számomra a legsokkolóbb az étkezés, muszáj megosztanom veletek. Megint egy szuperelegáns étterembe mentünk, de én minden ilyen céges kajálásba belehalok. Szerintem azon kívül, hogy rám van írva, mennyire szenvedek, néha azt is észrevenni, hogy az étel a torkomban megáll, és gondolkodik, hogy lemenjen, vagy visszaforduljon. Ilyenkor utálom magam. Ne tudom, a szüleim miért nem neveltek mindenevőnek. Ott van például a német kolléganőm. Neki nem tudnak olyat mutatni, amit meg nem enne, és minden ’lecker’. Irigylem érte. A kínaiak minden tárgyalást kajával zárnak, sok pénzt költenek ilyenkor, és fontos nekik, hogy elismerést kapjanak. Én meg ott ülök, kék-zöld-lilán, és agykontrollal próbálom letuszkolni a falatokat. Tudom, hogy velem van a baj. De talán lesz köztetek néhány, aki megért. Egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Ma is volt száz fogás, de őrült sorrendben. Pl. a harmadik fogás, egy forró, csípős mindenféle ismeretlenséget tartalmazó kocsonyaleves után, amiben volt rák, disznó, tészta, zöldség is (a többit nem ismertem, talán jobb nem tudni), jött hal, marha, rizs, amibe belesütöttek rántottát, zöldséget, rákot, de közben totál íztelen volt (és én még morogtam Mallorcán a paella miatt), aztán gyümölcs, majd megint egy leves, ami édes volt, aztán édesség, majd disznósült, persze mézzel és cukorral. Szóval otthon sem bírok mindent összeenni, de itt egyenesen kikészülök tőle. Már itteni vendéglátónk is látja, így esténként módszeresen európai, főként olasz étterembe megyünk. Ma is egy szuper helyen vacsiztunk, jól teleettem magam olasz kajával. Muszáj, csak így élem túl. Megérkeztük Shanghaiba, még idefelé a csomagjaink ellenőrzésekor elszedték a két üveg (2×0,4 dl) ajándékba vitt Rézangyalt, így Irena úgy döntött, ne dobják ki, inkább megisszuk a helyszínen. A vámosok nagyon helyesek voltak, viccesnek találták az egész szitut. Asszem mindenki velünk volt elfoglalva, szerintem vagy tízen belógtak észrevétlenül ez alatt az idő alatt. :) A repülőn két kínai között kaptam helyet. A tegnapi este miatt elaludtam, és arra ébredtem, hogy a két ismeretlen kínai vizslat. Elég kellemetlen volt. Shanghaiban aztán hamar fogtunk taxit. A csomag bepakolásánál elszakadt a cérnám, kiabáltam. Ugyanis az sem oké, hogy a kínai taxis zsebre tett kézzel végignézi a csomagok bepakolását, de hogy a velünk lévő férfiak is, attól pipa lettem.
Ez volt az első taxi, amiben a klíma a lehúzott ablakot jelentette. A sofőr utunk során négyszer gyűjtötte össze szájürege és orrürege tartalmát és vált meg tőle elég látványosan….(azért az ablaka neki is le volt húzva).
A hotel nem olyan szép, mint az előző, de nincs vele semmi gond. Már nem találom büdösnek, úgy látszik, szokom a szagokat. Lenn ücsörögtünk a bárban Erdingert iszogatva, de most már felfüggesztettük, mert sosem alusszuk ki magunkat. Most is fél egy van már, úgyhogy irány az ágy!