Végre ízlett valami

Ma végre jóllaktam. De ez in medias res, szóval kezdem inkább az elején. Reggel kilencre jött értünk a taxi, ezért nyolc után nem sokkal lementünk reggelizni. Az élményeimet nem tudom, érdemes-e megosztani. Elég talán annyi, hogy éhesen távoztam volna, ha nem döntök magamba három pohár friss grapefruit levet. Kilenckor aztán elindultunk az egyik beszállítónkhoz. Egy lepukkant, koszos nyomásos öntöde, a világ végén, balkáni vécékkel és a tárgyalás közben kiballagó, cigarettázó, orrot piszkáló főnökkel. Az asszisztense aranyos volt, a tegnapi kínai vacsora után ( a kedvemért) olyan étterembe vitt minket ebédelni, ahol van európai kaja. Hát rendeltem is egy hawaii pizzát, amitől eztán óvakodok. Borzalmas volt. Két szeletet letuszkoltam az édes tésztára sütött almás, sonkás, sajtos valamiből, kettőt beletuszkoltam német kollégáimba, felét pedig ott hagytam. Eztán csak Pizza Hut! Az ebéd után elindultunk másik beszállítónkhoz, út közben gondolatban egy hosszú, szomorú ceremóniával eltemettem magam, síromra az volt írva, hogy éhhalál végzett vele. Most, tele hassal, totál feldobva viccesen hangzik, de akkor, abban a helyzetben véresen komoly volt. A második felkeresett beszállítónk egy a filmeken látott, lerobbant kínai negyedben volt. (Az interneten keringő képsorozat a mindenfélével megrakott mindenféle járművekről nem vicc! Kár, hogy nem tudtam fényképezni, elképesztő találékonyak.) Sofőrünk még mindig Jasmine volt, időközben a fejemben született forgatatókönyvben módosítottam halálom okát közúti balesetre. Aztán végre megérkeztünk, csoda, hogy élve, és be kellett látnom, hogy az előző cég tiszta volt ehhez képest. Édes Istenem, ilyenkor sűrűn hálát adok neked, hogy emberi körülmények között dolgozhatok. Alig vártam, hogy távozzunk, mialatt a kollégáim lelkesen fotóztak. Én egy jegyzetfüzetet sem vittem magammal. Bennem van a hiba?! Látogatásunk végeztével vendéglátónk kivitt minket a Zhuhai-i kikötőbe (útközben láttam az autentikus Kínát, banánültetvényekkel, halászbárkákkal, szalmakalapos, vállukon cipekedő halászokkal, gyümölcsárusokkal - és beleszerettem. Legszívesebben kiszálltam volna, hogy még többet tapasztaljak ((enni nem kértem volna)). Kit érdekel az ipar, sokkal szebb a Pearl River delta és az ottani élet!), ahonnan komppal keltünk át Shenzenbe. Ha Jasmine veszélyes volt, akkor a taxis, aki a hotelhoz vitt minket, életveszélyes! Én már arra sem vettem a fáradtságot, hogy imádkozzak. Biztos voltam benne, hogy nem érek a végére. Egy buszos azzal bosszúlta meg a manőverezését, hogy letolt minket az autópályák között húzódó leánder-sávba. Még jó, hogy itt leánderek választják el a két irányt. Szóval megmaradtam. És a látvány, amikor kiszálltam a taxiból, kárpótolt mindent. Akkor tudtam rögtön, hogy ez az én estém lesz. Egy öt csillagos csoda szállodában vagyok, európai hangulattal, európai illatokkal, Kína szag nincs, luxus szobával, hatalmas úszómedencével, bárokkal, és európai éttermekkel. Egy olaszt választottunk, úgy ettem, mint aki sosem látott kaját. A hongkongi vendéglátónk biztos meglepődött, mert eddig azt bizonygattam neki, hogy kisétkű vagyok, és mindig rettenetesen keveset eszem. Na most volt két hideg előétel, kértem egy levest, egy főételt, és mindent, de mindent elpusztítottam. Jóllakottan, és elégedetten álltam fel az asztaltól. Boldog voltam, rájöttem, hogy mekkora öröm az evés. Aztán átmentünk egy szabadtéri szuper bárba, a hangulat Santorinit, Mallorcát juttatta eszembe, pláne, hogy kértem egy Margaritát és betévedtem a hotel diszkójába, ahol az örökzöld The rhythem of the night dübörgött. Kicsit belehalok, hogy itt koptatom a billentyűket, ahelyett, hogy ott ráznék, de ez nem olyan borzasztó halál, mint az éhhalál, vagy a karambol...
Viszont német kolleginámtól ígéretet kaptam a holnap estére. Lesz fürdés, városnézés és diszkó is. Asszem az már nem fér bele, hogy holnap is írjak.
Mindent egybevetve jól vagyok, bár lehet, hogy az öt csillagos olasz étterem mondatja velem mindezt.:)