Ámultunk és bámultunk a méretek láttán. Az ember megpróbál fényképezni, de igazán csak az emlékeiben viszi haza a látványt. A legmagasabb toronyház 101, a második 88 emeletes.
Miután helyi kollégánk a 88 emeletest preferálta, és az külsőre valóban szebb is, bár ízlés kérdése, ezért a 88 emeletes 87. emeletének panoráma kávézójában ittunk kávét. Előttünk hevert a város, bár sajna a reggeli eső miatt akkora köd volt, hogy alig láttunk valamit.
Ennek ellenére hatalmas élmény a világ tetején lenni. Aztán lementünk a 85. emeletre, hogy onnan lenézhessünk a hotel 54. emeletén lévő lobbijára. Elképesztő volt. Körgangos minden szint. Így a gangokról egészen a lobbiig lelátni.
Hátborzongató és szemet gyönyörködtető egyszerre. Aztán ebből az épületből áttaxiztunk egy ötcsillagos szállodába,
ahol a beszerzési vezető csatlakozott volna hozzánk, ha odaért volna. (Amikor beléptünk, egy kínai hegedűművész játszotta épp a Pacsirtát megdöbbentő virtuozitással, majd egy Wiener Walzer következett. Mintha tudta volna, hogy magyarok és németek érkeztek.) Így aztán itt nem ebédeltünk, hanem kifizettük az egy palack 12 eurós (!) Pellegrino vizet, és távoztunk. Átmentünk egy másik, nagyon híres étterembe, annak is a panorámateraszára, ahol ismét lélegzetelállító látvány tárult elénk. (Közben megérkezett a beszerzési vezető is.)
Itt sem ebédeltünk, mert ekkorra már fél öt volt. Ittunk egy frissen facsart narancslevet, aztán átsétáltunk Shanghai bevásárló utcájára.
Attól eltekintve, hogy hülyét kaptam a sok óra, táska és egyéb kacat árustól (vocsíz, vocsíz, lolex, lolex!), akik olyan erőszakosak, hogy nem lehet őket levakarni és a nyomasztó tömegtől, jól éreztem magam. Shanghai igazi metropolisz, itt mindent kapni, csak pénz legyen elég. Szinte zavarba ejtő a luxus. Mi európaiak idejövünk fintorogva (tisztelet a kivételnek), agyon oltatjuk magunkat, hogy bajunk ne legyen, aztán itt kell rádöbbenni, hogy hol van Európa ettől. Fényévekre! Összekaphatjuk magunkat, bár kötve hiszem, hogy valaha lépést fogunk tudni tartani ezzel a fejlődéssel. Építkezés építkezés hátán, mindenhol toronydaruk, út- és hídépítés, gyorsvasút pályák, és egyéb rengeteg pénzt felemésztő beruházások. Szerintem most minden a 2010-ben megrendezésre kerülő expóra készül és egy percig sem kétlem, hogy befejezik addigra. A sétánk (nem fogjátok elhinni) egy étteremhez vezetett, ahol a shanghai-i konyha finomságait ettük. Hatalmasat változtam, megfordult a világ, ugyanis kezdeti ellenszenvemet és finnyásságomat leküzdve most már várom a következő étkezés nyújtotta újabb kulináris élményeket. Azóta élvezem a kajákat, amióta Shanghaiban vagyunk. Egyrészt a shanghai-i ízek nekem talán jobban ízlenek, másrészt itt mindig hongkongi kolléganőnk, Irena rendelt nekünk, aki tisztában van az európai ízléssel, harmadrészt meggyőződésem, hogy a felkeresett cégek mindig olyan éttermekben láttak minket vendégül, amik a helyi konyha (extrém) specialitásait kínálják. Ez olyan, mintha én Magyarországon külföldi kollégáimat csülkös pacalra, vesevelőre, vagy körömpörköltre, esetleg kocsonyára hívnám meg, és vigyorogva merítenék nekik végig a komplett menüből, mert ugye mindent meg kell kóstolni. Szóval azóta boldog és jóllakott vagyok, amióta nem kell mézes, ecetes, buggyantott tojásos, gyömbéres, kagylós halfejeket enni…..
Vacsora után visszataxiztunk a folyóparthoz (baromi olcsó a taxi, hatalmasak a távolságok, de én még nem fizettem többet 2-3 eurónál), hogy esti fényben is lássuk a felhőkarcolókat.
Nem semmi, elakad az ember szava, bár Irena mindenre azt mondja, step by step (kezdtük a legrosszabb cégekkel, azóta palotákban voltunk; kezdtük a bűzös, gyomorfordító, fekáliagazdag balkáni wc-kel, ma meg már fotózzuk azokat is, olyan meghökkentő bennük a pompa, és így tovább), Hongkong még szebb lesz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése