a hírességek sétányát és a zenés lézershow-t,
Irena beharangozta, hogy 'big challange' (nagy kihívás) vár rám a mai vacsorát illetően. Egy kicsit ugyan tartottam tőle, de miután hosszú ideje nem volt semmi gondom az ázsiai kajával, mondhatnám akár azt is, hogy egyenesen megkedveltem, álltam elébe. Hát kérem, óriási naivság volt részemről azt gondolni, hogy már nagy meglepetés nem érhet. Elmentünk egy ’hot pot’ (forró tál) étterembe. Lobogó zavaros lébe dobálnak bele mindenféle nyers húst, zöldséget, halat, majd kis idő elteltével kiveszik és megeszik.
Egyazon lében úszik a kukorica a marhával, a pacallal, a gombával és a csirkével, meg a disznóval, meg a polippal és a kínai kellel, meg a hallal, a tésztával, a kagylóval és a rákkal és a végén dobjuk bele a desszertet is, nem számít, már úgyis összeettünk mindent.
Huhhh, hát, kapkodtam sűrűn a levegőt, megpróbáltam főtt kukoricával jól lakni és nem fogjátok elhinni, a listáról még az egyéb zöldségeken és tésztán túl a rákkal tudtam megbarátkozni. Ugyanis azt elhiszem, hogy annak nem kell több két percnél. De nekem ne mesélje senki, hogy a pacalt meg a marhahúst csak épp belelógatom a lébe, és már kapom is ki, mint nagymamám annak idején a mosott ruhát a kádból a harmadik öblítés után. Na nem! A pacalt is, meg a marhát is órákig szoktuk főzni, és még akkor mindig előfordul, hogy rágós a hús. Gondoltam, mindegy, feladom elveimet, megpróbálkozom egy darab csirkével. Ugyan a vasárnapi húsleveseim sem két percesek, de hátha ők tényleg megfőzik a csirkét 2 perc alatt. Ki tudja. Viszont amikor a tányéromra tettem a lobogó léből kihalászott csirkét és az büdös volt - olyan szagú, mint amikor megveszed a húst hétvégére, de idő hiányában nejlon zacskóstól bevágod a hűtőbe, és másnap megmosod egyszer, megmosod kétszer, még harmadjára is, de akkor már tudva tudod, hogy ki fogod hajítani a kukába, mert nem fogod ezzel mérgezni a családodat -, na akkor úgy döntöttem, hogy no more challange! Inkább kukorica, meg gomba, attól bajom nem lesz. Sajnos nem voltak elragadtatva a lelketlenségemtől, de én sem az ő ötletüktől, tudattam velük, nem kell félteni, már jól laktam kukoricával, és különben is, kérnék még egy San Miguelt….
(Ezalatt az idő alatt német kolléganőm hatalmas szenvedéllyel ette végig a komplett menüt és rikkantotta percenként végtelen boldogságban úszva, hogy I like it! Ezt csak azért írom le, hogy teljes legyen a kép.)
Szombaton aztán nagy kirándulást tettünk Happy Buddhához. Egy libegő vezet fel a hegyre, ahol Buddha csücsül.
Lélegzetelállítóan gyönyörű a látvány. Alattad tenger, halászok térdig feltűrt nadrággal, szalmakalappal,
szigetek sárga homokpadokkal, előtted hegyek, vízesések, gyalogösvények.
Óriási szerencséjük van a hongkongiaknak, hogy még csak el sem kell hagyni a várost ennyi csodáért. Minden egy helyen, szédítő sokszínűséggel, harmóniában. Buddha már messziről látszik, hatalmas és méltóságteljes.
Felsétáltunk hozzá egy végtelennek tűnő lépcsősoron. Onnan föntről is pazar a kilátás. És a levegő rendkívül tiszta. Akkor érzed igazán, hogy szennyezett a levegő a városban, ha felmész ide. Innen aztán taxival egy kis halászfaluba vezetett az utunk.
Mondhatnám, hogy festői, de nem az. Jó volt látni, viszont sajnos sok vonatkozásban Devecserre emlékeztet. Ezek az emberek kizárólag halászatból élnek maguk tákolta kalyibákban, rozzant csónakkal és sok szeméttel körülvéve. Ha egyszer kipucolnának minden szemetet, lehetne akár skanzenszerű is, de így elég szívfájdító a kép. Viszont ha csak a felszínt nézed és nem akarsz mögé látni, akkor kellemesen eltöltheted a délutánt a kalyibák közötti barangolással és az árusok portékájának (bizarrnál bizarrabb tengeri herkentyűk) szemlélésével (az orrot persze néha be kell fogni).
Miután visszatértünk a városba, megcéloztunk egy thai éttermet. Nem történt semmi említésre méltó, ha csak az nem, hogy volt vagy 20 fok az étteremben, mi majdnem megfagytunk és ennek ellensúlyozására mindegyőnknek kihoztak egy-egy pohár forró vizet. Mindent megettem, de nem hagyott bennem semelyik étel maradandó emléket.
1 megjegyzés:
Az én szememben egy hős vagy, én ugyan sírtam volna a gyönyörűségtől, ha hotpotozhatok, mert régi vágyam, sőt a hétvégén a tévében Jamie Oliver is hotpotozott, garantáltan nem mérgező. És mi is szoktunk húslés fondüt is enni, ahol a marhát vagy szinte csak belemártjuk a forró húslébe, ha türelmetlenebbek vagyunk és más cuccal foglalt az összes kis szúrófegyverünk, akkor akár várakozás alatt nyersen is elfogyasztjuk ( a carpaccio is nyers hús, ami annál két perccel tovább fő, az főtt étel...). Mindezzel együtt büszke vagyok Rád...
Megjegyzés küldése