Zárszó

Úgy illik, hogy mégis valahogy lezárjam a hong kongi kalandozásokat. A helyzet az, hogy számolatlan sok zárszókezdemény, gondolattöredék született, de mind befejezetlen maradt. Nem akarok arról írni, milyen jó is volt, mennyi élmény ért, és mennyi emlék kavarog a fejemben, mert úgysem tudnám frappánsan összegezni. Maradjunk annyiban, hogy csak remélni tudom, hogy agyi leépülésem, minek következtében rövid távú memóriám elég mostohán bánik velem, megáll egy ponton és legalább a rengeteg fénykép és a naplóm segítségével sokáig fogok emlékezni minden egyes Hong Kong-ban eltöltött pillanatra.
Míg íródott a napló, meg voltam győződve arról, hogy minden lényeges történésről beszámoltam. Most, hogy hazaértem, és csak mesélek és mesélek, jövök rá arra, hogy oly sok apróságot nem osztottam meg veletek. Félek, ezek szép lassan mind-mind feledésbe merülnek.
Időközben kiderült az is, hogy a négy lelkes olvasóm mellé sokan csatlakoztak, még egy maláj és egy görög rajongóm is akadt, de nemzetközi hírnévre azért nem tettem szert. (A magyar nyelv az oka mindennek.:)

Hazautam zökkenőmentes volt, leszámítva persze, hogy még egy búcsúajándékot átnyújtottak nekem a legeslegutolsó ellenőrzőponton, a gép gyomrába vezető folyosón: félrehívtak, kinyittatták a kézi poggyászom, a kistáskám, levettették cipőm, zoknim, átvizsgáltak tetőtől talpig és egy széles mosollyal kísért good bye-jal utamra engedtek.:)
A repülőgépen egy nagy indiai férfi, és egy kevésbé nagy hk-i nagymammer között kaptam helyet. A férfi azzal döbbentett meg, hogy dacára annak, hogy egész éjjel elég sok folyadékot vett magához, egyetlen egyszer sem ment WC-re, míg a nagymami azzal, hogy ahogy felszálltunk, álomra hajtotta a fejét, valamikor hajnali háromkor megkérdezte tőlem, hogy mennyi az idő, majd miután nyugtázta, hogy még majd' három óra hátravan, azonnal újra elbóbiskolt. Indiai barátom nem tudott aludni, helyette pl. vígjátékot nézett, és nagyokat nevetett, míg én (mivel aznap még nem bőgtem eleget, csak az irodában, meg búcsúzáskor, meg a transzferbuszban egészen a reptérig...), kiválasztottam egy drámát, és ott hüppögtem mellette. Biztos jól mutattunk. Mindeközben a jobbomon ülő hölgy édesen szendergett.
Érkezésem Londonba és Bécsbe is percre pontos volt, a csomagom is megvolt, szóval szerencsésnek mondhatom magam. Hazaértem. Végtelen boldogságot éreztem, annak ellenére, hogy az előző hat hét is csodás volt. De mégis, itthon más a levegő, és a fű is zöldebb. Mindenki mondta, hogy nem lesz kellemes a nyárból az őszbe hazajönni, de olyan gyönyörűek voltak a fák, hétágra sütött a nap és igazán friss, hűs szellő lengedezett, hogy kétség nem fért hozzá, ez a legszebb ősz, amit valaha megéltem. Sajnos sokáig nem élvezhettem, mert egy hét után újra útra kellett kelnem. De az otthon töltött napok felejthetetlenre sikeredtek, hála azoknak, akik hazavártak.