Karaoke

Pénteken karaoke bárba mentünk Sandy-vel. Tudtam, ez egy jó este lesz, hiszen imádok énekelni. A tudás, az egy másik kérdés, maradjunk annyiban, hogy szeretek.
Sandy mondta, hogy ő rendszeresen szokott karaoke-zni, amit nehezen tudtam elképzelni, hiszen eddigi megítélésem szerint nem az a lány, aki gátlás nélkül kiáll és énekel a tömegnek. Katrinnak is mondtuk még csütörtökön, hogy oda megyünk, és irigy volt, említette, hogy ő még sosem járt karaoke bárban, és ha már, akkor talán a világ másik végén kellett volna kipróbálnia magát, ahol senki nem ismeri. De így járt, ő erről lecsúszott. A dolgot még szebbé teszi, hogy valójában ez Sandy unokatestvérének búcsúestéje volt, mert szombaton utazott Singapurba leendő férjéhez. Nekem nagyon jól esett, hogy ott lehetek velük, hiszen biztos jól el tudták volna tölteni az időt nélkülem is.
Amikor megérkeztünk, Sandy, unokatestvérei Agnes és Steven, meg én, akkor esett le, hogy ez nem az a kareoke, amit otthon megszoktam. Itt, ahogy a szülinapi buliban is, befizetsz egy összeget, amiért jár két (alkoholmentes) ital, büfévacsora és 3 óra karaoke azokkal, akiket ismersz, pl. családtagok, barátok. Beterelnek egy hangszigetelt szobába és már kezdheted is…
És ők kezdték. Elakadt a szavam, hogy hogy lehet ilyen uccu neki, hadd lobogjon módra, ohne bemelegítés, nekiállni énekelni. Az énekléshez hangulat kell, nem órarend! De hát kifizettük, és neki is álltunk. Még mielőtt odaértünk volna, mondták, hogy jobbára kínai dalok vannak, de van egy-két angol nyelvű is. Kérdezték, mit szeretnék. Hát nekem mi más jutott volna eszembe, mint a dancing queen! Persze! Főleg, hogy Ineznek megígértem, torkom szakadtából fogom előadni egy hongkongi zsúfolt utcán (egyébként csak zsúfolt utca van), azon az estén, amikor megtudom, hogy megszülettek a Babákok. Gondoltam, nem árt, ha előre gyakorolok, úgyis olyan rég adtam elő. Utoljára Borcsával az esküvőnkön…meg reggelente a zuhany alatt…meg Attinak esténként…meg…na jó, lehet, hogy nem is olyan rég, de ezt nem lehet megunni. Nekem. Kérdezzétek azért meg a környezetemet is, lehet, hogy ők mást mesélnének.:) De ez az én blogom!
Szóval elsőként egy kínai klip szólt és engem elvarázsolt a hang. Aztán hátra fordultam, és láttam, hogy ez Agnes. Akkor estem le először a székről.
Azt nem említettem, hogy 10 fok volt a szobában. Nem túlzás, láttam a termosztátot. (A dohányzás tilos, ha valaki mégis rágyújt, akkor azt dermesztő hideggel ellensúlyozzák.) És kaptam mellé egy jeges 7up-ot. És nem telt még el három perc az érkezésünk után. És akkor jöttem én. Amióta itt vagyok, sok pillanatban hiányoztatok Csajok, de ott és akkor igazán! Elkelt volna a segítség. Meg talán egy kis hangulatfokozó is. De hamar túlestem rajta, és akkor jött Steven. Ekkor fordultam le a székről másodjára. Azt hittem, nem jól hallok. Olyan tiszta hang, hallanotok kellett volna. Megkérdeztem, hol gyakorol, azt mondta szerényen, csak otthon. Aha. Oké. Akkor talán én mennék. Ja nem, még meghallgatnám Sandy-t is, bár ezek után biztos voltam benne, hogy minden kínai őstehetség, ami az éneklést illeti. És Sandy megnyugtatott. A harminc kilós picike lány ugyanúgy dörmögött, mint én. Meg legalább olyan jól intonált, mint én. Végig mosolyogtam, amikor énekelt, mert olyan életszerűen tökéletlen és ettől rettenetesen imádnivaló volt. Végig Cameron Diazra emlékeztetett, abban az idióta filmben, amiből semmi más nem maradt meg bennem, csak Cameron Diaz dala, amin könnyesre röhögtem magam.

Valszeg én sem vagyok jobb, de én ugye magam nem hallom. Annyira mégsem lehettem rossz, mert még eldalolhattam az általuk választott Hey Jude-ot, meg a Lemon Tree-t, aztán az Eternal Flame-nél letérdeltem, hála a csengő-bongó hangomnak, ők siettek a segítségemre :), aztán volt Queen, nem is egy, a Bycicle nagyon tetszett nekik. Régi Madonnájuk nem volt, csak új, pedig a Like a virgin-be még belesikítottam volna, hogy lákkavördzsín, híííí, táccsd for dö veri förszt tájm….
Végül Robbie Williams és Nicole Kidman Somethin' Stupid-jával zártam, az elég mély ahhoz, hogy még én is el tudjam ’énekelni’. De aztán visszavonulót fújtam, belátva, hogy vannak itt nálam jobbak is, meg hát ne csak az én szárnybontogatásomról szóljon az este. Onnantól csak mosolyogtam nagyokat, hol az unokatestvérek iránt érzett csodálatomban, hol Sandy előadásmódján és észre sem vettem, hogy elment az idő, alig értünk oda, máris mennünk kellett.