majd búcsú-sushi-vacsorát ültünk,
mert ma reggel Katrin hazarepült Németországba. Hiányozni fog, sokat nevettünk. Ő még lököttebb, mint én, jól elütöttük az időt együtt, mindig volt valami program. Jól éreztem magam vele, örülök, hogy ő is itt volt.
Most kezdődik a nagybetűs hong kongi élet. Katrin már előre nevetett, hogy mi lesz velem, ugyanis neki is lejött, milyen bődületesen jól tájékozódom…
Folyton másik metróra, vonatra szálltam volna fel, ha ő nincs, biztos, hogy gyalog is másfelé indulok el, ha nem kapja el a kezem, hogy hé, nem arra megyünk, és azt is látta, milyen ügyesen forgatom a térképet. :) Persze elforgatott térképpel a kezemben is képes voltam rossz irányba indulni, ő csak nevetett és inkább átvette az irányítást, ha haza akartunk jutni. Az utolsó héten tesztelt, hogy eltalálom-e a nekünk megfelelő metróvonalat, de megbuktam a vizsgán. Meséltem is Katrinnak, hogy anya anno hogy nevetett, mikor előálltam az ötlettel, hogy idegenvezető akarok lenni….
Ennek ellenére nyugodt vagyok. Van szám, majd kérdezek, meg különben is, minden este 10 percenként hívogatta egy unokatestvére Sandy-t, mert folyton eltévedt. Legfeljebb mától megduplázódik Sandy hívásainak száma. Én pedig kimetrózom magam. Egyébként nem olyan gáz, de amíg Katrin itt volt, az az igazság, nem is figyeltem, merre megyünk. Csak beszálltam a metróba, meg ki, meg át, meg mozgólépcső, meg aluljáró, meg felüljáró, meg look left, meg look right…és amikor mondta, hogy itt meg itt már jártunk, akkor csak néztem rá kérdőn, mert nekem minden új volt, mint Drew Barrymore-nak az 50 első randiban.:)
Otthon sem figyelem soha az utat, előbb veszem észre a madárkákat, vagy a fagyöngyöt a fákon, ill. az arcokat a felhőkben, mint azt, hogy melyik kereszteződésnél kanyarodtunk el jobbra, ezért aztán nem találnék oda magamtól egyetlen rokonhoz sem, de még a füredi pizzériába sem, ahová szinte hazajárunk.
Mindegy, igyekszem magamnál tartani (persze nem lemerült állapotban, vagy kikapcsolva) a telefonomat – hát igen, ez sem az erősségem, ideje lenne már felnőni - és akkor nagy baj nem érhet. Azt mondta Katrin, hogy ha balkáni wc-t találnék útközben, akkor baj van, mert átmentem Kínába. Viszont időközben rájött, hogy az kizárt, hogy ott kössek ki, mert az útlevél ellenőrzésnél úgyis fennakadnék.:)
Mindegy, lesz, ami lesz, innentől fogva másfél hetem van arra, hogy valahogy hazajussak.
2 megjegyzés:
Szia Kislány! hát tényleg ideje lenne felnőnöd, mert mint már mondám: a gyerekeket majd nekem kell megkeresnem valahol. (Mondom én, aki ma kénytelen volt minden rokoni szálat is bevetve visszamenni a munkahelyemre a mobilomért, mert sajnos az ott csörgött a fiókom mélyén, ami természetesen be volt zárva....ez + kb 20 km, na az útjavítási projektről nem is beszéltem !)
Mégis azt kell mondanom: most már késő, hogy egy műholdkövető chip-et ültessünk Rád (az nem jó mert elveszítheted), inkább a bőröd alá....szerintem nem lett volna rossz ötlet. Katrin nagyon jó fej lehet, a leírásból megismerve. No de az, hogy lököttebb lenne......hát hatalmas teljesítmény egy némettől. Hosszú fülü kémeim azt jelentették "vágjuk a centit".
Tehát rövid időn belül elő kell, hogy kerülj ebből a nagy Világból.
Sokan várjuk..........szerintem.
Pusz
Megyek, ez nem kérdés.
Az azért megnyugtat, hogy tudok még rossz hatással lenni a környezetemre.:)
Megjegyzés küldése